16. Hazudsz!

*Hope szemszöge*

- Nem akarom, hogy elmenj- csipanszkodtam még erősebben Harry nyakába, mint egy kismajom.

Ő csak mosolygott rajtam és erősen szorított magához.

- Holnap már ti is jöttök vissza Londonba. Egy napot csak kibírunk valahogy. - tolt el magától és mélyen a szemembe nézett. 

Tudom, hogy nem sajátíthatom ki Harryt, ahogyan egyik fiút se, és teljesen meg kellene értenem, hogy visszamegy Londonba, amikor Louisnak szüksége van rá, de nem akartam, hogy elmenjen.

Magamra erőltettem egy hamis mosolyt, majd újra magamhoz húztam Harryt.

- Szeretlek-suttogtam a fülébe.

Harry lassan eltolt magától, majd végigsimított az arcomon és lágyan megcsókolt.

- Én is szeretlek Hope-mondta nekem, majd távozott a meleg házból.

Gyorsan átöleltem a többi fiút is, majd odaléptem az ablakhoz és néztem ahogyan eltűnnek a hófedte dombok mögött.

Egy nap. 

Lehet, hogy máskor kevés lenne, de jelen helyzetben túl hosszú idő volt.

Túl hosszú idő Harry nélkül.

Egy kis életkedvet erőltetve magamra felsétáltam a lépcsőn, majd halkan benyitottam Adam szobájába. Nem volt valami meglepő, hogy a hasán fekve szundikált, hiszen sosem volt az a korán kelő típus.

Kuncogva indultam meg Adam ágya felé, majd már hangosan nevetve rávetettem magam.

Pár percig szegény azt sem tudta, hogy hol van, majd amikor rájött, hogy mi is történt, azonnal csikizni kezdett. Annyira nevettem, hogy megértem kapkodni a levegő után.

- Itt meg mi folyik? - jelent meg Lea a szoba ajtajában mi pedig egyből felé kaptuk a tekintetünket.

Adammal egyszerre néztünk egymásra, és mindketten ugyan arra gondoltunk. Gyorsan visszakaptuk a tekintetünket Lea felé, aki kissé félve bámult ránk.

- Ó-ó-nézett ránk, és tudta, hogy mi következik.

Lea azonnal gyors futásba kezdett, mi pedig szaladtunk utána.

Majd alig pár perc múlva a hideg márványpadlón nevettünk egymáson fetrengve.

- Hiányoztatok-ölelt magához minket Lea, miközben a sírás kerülgette.

Én is küszködtem pár előtörni készülő könnycseppel, de csak mosolyogtam.

Olyan régen voltunk együtt. Így hárman.

És bár már most hiányzik Harry, de talán jobb is, hogy most elment. Hiszen így végre együtt tudok lenni Leaval és Adammal.

Pár percig csak feküdtünk egymás mellett a hideg márványon és megbeszéltük a hetek eseményeit és hol én, hol Lea fakadt sírva, miközben Adamtől kértünk bocsánatot a viselkedésünkért.

Aztán együttesen úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet.

Kényelmesen elhelyezkedtünk egy kanapén, majd nekiláttunk egy Karácsonyi romantikus filmnek. Próbáltam a filmre koncentrálni, de a kezemben heverő telefonom folyamatosan rezgett.

Harry küldött SMS-t, hogy Louis elég jól viseli azt, hogy Eleanorral összevesztek és sehogy sem képes elérni a lányt. Igazából nem értettem, hogy ez miatt miért is kellett azonnal Londonba utazni a fiúknak, de elkönyveltem magamban, hogy "a barát mindig ott van ha baj van" címen.

Aztán hirtelen Lea visítozni kezdett.

- Nézd Hope! Hope! Olyanok mint te és Harry-mutatott a televízióra amiben két szerelmes pár éppen egymást ölelte és a lány a fiú mellkasának döntve a fejét, nevetett.

Megmosolyogtam a látványt és tudtam, hogy eszméletlen szerencsés lány vagyok, hogy mellettem is egy ilyen fiú áll.

- Annyira imádlak titeket együtt. Ugye, Adam? Tökre összeillenek-kérdezte Adamtől, miközben nagy mosollyal rám nézett.

Azonban Adam nem mondott semmit. Csak bámult maga elé, komor tekintettel.

Leaval egyszerre néztünk egymásra, aggódó tekintettel, mert nem értettük, hogy mi ütött a legjobb barátunkba.

- Adam! Hahó! Ugye, hogy igazam van?-tette fel újból a kérdést Lea, majd abban a pillanatban Adam felpattant a kanapéról és nagy léptekkel megindult a szobája felé.

- Utána megyek-mondtam Leának, miközben feltápászkodtam a kanapéról.

Ő csak egy bólintással nyugtázta, hogy megindulok Adam után. Nem jött velem, hiszen tudta, hogy ezt most nekem kell megbeszélnem Adammal. 

- Bekopogtam az ajtón, azonban nem jött válasz. Nem vártam egy percet se, azonnal benyitottam és az ágyon ülő Adam felé igyekeztem.

 - Beléd meg mi ütött?-kérdeztem tőle, mikor helyet foglaltam mellette.

Csak nagyot sóhajtott, de nem mondott semmit. Bámulta a fa burkolatot és éreztem, hogy egyre jobban feszül köztünk a levegő.

- Adam!Az isten szerelmére mondj már valamit!-emeltem fel a hangomat, mire ő felém nézett.

- Nem akarom, hogy Harryvel legyél...-suttogta inkább magának, mintsem nekem.

Ennek a kijelentésnek a hallatán ezerre emelkedett a vérnyomásom. Azonnal felpattantam Adam mellől és parázsló tekintettel néztem rá.

- Mivan?! Miért nem?!-förmedtem rá kissé túlságosan is hangosan. 

Ő nem válaszolt csak bámult a szemeimbe.

- Akkor eddig miért pártoltad annyira a kapcsolatunkat?!-üvöltöttem neki.

- Azért mert eddig nem tudtam, hogy megcsal!-üvöltött nekem.

Akartam, hogy végre mondjon valamit, de most inkább azt kívántam, hogy bárcsak ne mondott volna semmit. Fátyolos tekintettel bámultam rá és próbáltam nem figyelni a bennem zajló fájdalomra. 

Már Adam is könnyes szemekkel nézett rám, én pedig egyfolytában azt hajtogattam magamban, hogy hazudik. Igen. Biztosan hazudik...

- Hazudsz!-üvöltöttem rá torkaszakadtomból és éreztem, hogy a könnyek előtörnek belőlem. Csak úgy folytak végig az arcomon és üvölteni akartam. Sikítani.

- Biztos, hogy hazudsz!-üvöltöttem rá, majd azzal a lendülettel megindultam az ajtó felé, amit alig láttam a könnyeimtől.

Azonban amikor kinyitottam Leával találtam szembe magam aki a szájához kapva a kezét bámult rám.

Láttam rajta, hogy ő is próbál menekülni a könnyei elől, amit furcsállottam, hiszen semmi oka sem volt arra, hogy sírjon. 

Aztán rájöttem.

- Mondd azt, hogy hazudik. Igaz, hogy ez csak hazugság?!-kérdeztem tőle levegő után kapkodva és egyre gyorsabban távoztak a könnyek a szememből.

Lea nem mondott semmit csak nézett rám és néhány kósza könnycsepp elhagyta a szemét.

- Hope. Én annyira sajnálom...-suttogta maga elé és kitárta előttem a karjait.

Abban a percben éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot és a földre zuhanok. Fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem csak sírtam és küzdöttem a hatalmas fájdalom ellen a testemben. 

Azt hittem, hogy csak egyszeri alkalom volt, hogy Harry félrelépett, de ezek szerint...

Én hülye pedig megbocsátottam neki! De miért?! Miért?! Miért?!

- Miért?!-sikítottam hatalmasat és már az egész pólómat könnyek áztatták.  

Próbáltam abbahagyni a sírást, de képtelen voltam rá. Csak sírtam és sírtam. 

Adam és Lea közben szorosan átölelt, de nem enyhítette a fájdalmaimat. Aztán a telefonom rezegni kezdett a zsebemben és nagy nehezen, de előkaptam.

A kijelzőn Harry mosolygós arca villogott. Azonnal elutasítottam a hívást, majd hatalmas lendülettel a sarokba hajítottam a készüléket.

Ezentúl nem lesz Harry és én a tökéletes pár.

Ezentúl Harry és én a munkatársak lesz....

Nagyon.nagyon késve, de itt az új rész..:)

Sajnálom, hogy ennyit várattalak titeket és tudom, hogy ez a rész sem a leghosszabb, sőt.

De próbálok kicsit az új blogomra is koncentrálni, de ígérem, hogy ezt sem hanyagolom el. Csak egyszerűen nem jött ihlet. 

És csak úgy szólok, hogy BÁRKI tud kommentelni és elvileg biztonsági kód sem kell!:)

Szóval gyerünk!:)

Minnél többen kommenteltek annál előbb jön az új rész.!:)

Addig is XoXo.:*

Ja és a következő részt Harry szemszögéből olvashatjátok..;) Ahol minden még bonyolultabb és érdekesebb lesz. Amúgy nem akartam, hogy ez legyen Harry-Hope párossal, de úgy éreztem, hogy ellaposodott a történet, ezért tettem bele egy kis, vagy NAGYONAGY csavart..:)

ÚJ BLOG!:)

Belevágtam, és mit ne mondjak...nekem tetszik!:) És úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent ki fogok tudni hozni egy ilyen történetből. Úgy döntöttem, hogy mind a három blogot próbálom írni...ha kissé nehezen is fog menni, de megpróbálok.:)

Szóval itt az új blog:

http://ihatemynewlife.blogspot.hu/

Még csak a bevezetés van fent, vagyis az, hogy miről is fog szólni a történet.:) Ha AZON a blogom összegyűlik az öt komment, akkor jön az első része.:) 

Szóval addig is XoXo.:*

Ohh és holnap ezen a blogomon mindenképpen új rész!:)

Sziasztok!:) Read this!

Nem tudom, hogy miért döntöttem így, de úgy határoztam, hogy belekezdek egy új blogba..:) Talàn azért, mert tényleg szeretném ha lenne legalább 10rendszeres olvasóm és azt, hogy tényleg sokan olvassák a blogom és tetszen is valakinek..
És most kitaláltam egy jó történetet ami talán megfogja az embereket..:)
Bár lehet, hogy egy új blog méginkább nem fog beleférne az időmben, ezért lehet, hogy a Szerelem az Olimpián című blogom szünet élni fog...:/
Még nem biztos, hogy ez a végleges döntés, de szeretnétek ha nekilátnék meg egynek?! Olvasnàtok?!:)

MIKULÁSI MEGLEPETÉS CZIGLER FANNINAK!:)

Nem is hiszem el, hogy anyuék elengedtek Londonba! 

Sosem voltam még téli vásáron, és igazából nem is nagyon vonzott az egész. De amikor a szüleim felajánlották, hogy eljöhetek a barátnőmhöz Amyhez(akit a nyári cserediákprogramon ismertem meg), nem voltam képes nemet mondani az ajánlatra.

Így jutottam el idáig. 

Vidáman sétáltam a kissé, nagy tömegben, a forrócsokimat szorongatva, miközben a téli illatok átjárták a testem. Narancshéj, fahéj..hüüm.

Amy mosolyogva figyelte, ahogyan a gőzölgő forrócsokimat bámulom, ami lehet, hogy tényleg elég viccesen nézett ki.

-Nem szeretem a tömeget.-mondtam neki, miközben már a tizedik ember jött nekem, én pedig próbáltam minél előbb kitérni az útjukból, többnyire sikertelenül.

- Ilyen London. Majd megszokod.-mosolygott rám, barátnőm.

Így sétáltunk végig az árusok között, amikor Amy hirtelen hangos nyávogásba kezdett.

-Uuuu jajj nézd Fanni!De cukik!Menjünk nézzük meg őket!Gyere már.-rángatott maga után.

-Amy!Várj már meg!-üvöltöttem utána a nagy hangzavarban, de barátnőm, már jóval előttem járt.

Éppen próbáltam kikerülni az embereket és minél előbb utána indulni, amikor valaki teljes erőből nekem jött.

Szerencsére megúsztam a hatalmas esést, a tömegnek köszönhetően, de a kötött pulóveremen egy hatalmas barna folt éktelenkedett.

Remek. Gratulálok Fanni. Sikeresen magadra borítottad a forrócsokit. 

Éppen felkészültem rá, hogy leüvöltöm annak a baromnak a fejét, aki nekem jött, de amikor a velem szemben álló fiúra tévedt a tekintetem nem jött ki hang a torkomon.

-Oké,oké bocsi meg minden, de nem érünk rá. Gyere már.-mondta, miközben sikítozások hallatszottak a távolból és pár száz örült lányt láttam felénk közeledni. A fiú gyorsan megragadta a kezemet és maga után kezdett el ráncigálni.

Esetlenül kerülgettük végig az embereket, miközben egyre több lány is sikítozva rohant utánunk. Aztán több perces küszködések árán, kiértünk a tömegből és a hideg levegő hirtelen megcsapta az arcomat. 

-Szállj be!-parancsolt rám a fiú, amikor megállt egy fehér autó előtt. 

Én vonakodva néztem rá. Minek szálljak be a kocsijába?! Amúgy sem ismerem. 

-Szállj már be!-ordított rám, amikor meglátta a felénk igyekvő lánycsapatot. 

-De Amy...-kezdtem el dadogni, és ide-oda dobálni a hajamat.

-Majd megkeresed, de szállj már be!

Nem volt kedvem vitatkozni vele és ahhoz sem volt kedvem, hogy lerohanjon egy csapat dühöngő tinilány, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtam bepattantam mellé.

Rémisztően nagy csend uralkodott a kocsin, amikor már több perce utaztunk.

-Amúgy Niall vagyok.-mosolygott rám.

Na ne mondd...ha nem mondja, hogy ő Niall akkor rá se jövök. Mit hisz rólam? Azt, hogy barlanglakó vagyok és nem tudom, hogy ki az a One Direction?!

-Fanni.-mondtam neki kedvetlenül, miközben magam előtt összefontam a kezeimet.

Nem volt hangulatom popsztárocskákkal jópofizni. Ennek pedig legfőbb oka az volt, hogy magára hagytam Amyt, és ha a szüleim megtudják, hogy eltűntem Londonban, tuti, hogy halálomig szobafogságra fognak ítélni.

- Nincs valami jó kedved. - mondta nekem cinikusan, a mellettem ülő szőke fiú.

- És ezen miért vagy meglepődve?! Egy ismeretlennel utazok egy kocsiban és isten tudja, hogy hová viszel, elvesztettem a barátnőmet, akinek remélem, hogy lesz annyi esze, hogy nem szól a szüleimnek, mert ha megteszi, tuti, hogy halálom napjáig szobafogságban leszek. Igazad van, én sem értem, hogy miért nincs jó kedvem! - üvöltöttem rá, kissé felemelve a hangomat. 

Niall nem szólt semmit csak bámulta az utat és reméltem, hogy lassacskán leesik neki amit mondtam.

- Oké. Bocsi. Az én hibám. De nem akartam, hogy agyon tapossanak a rajongóim és halálra kínozzanak azzal, hogy a barátnőm vagy-e. De hazaviszlek. Hol laksz? - nézett rám gondterhelt arckifejezéssel. 

Pár percig csak néztem a gyönyörű kék szemeibe, aztán előre kaptam a fejemet. ÚristenFanni, nem szerethetsz bele egy popsztárba! Hiszen nem is ismered! 

Aranyos volt Nialltől, hogy meg akart védeni a rajongóitól és őszintén szólva most is nagyon közvetlen volt velem. És tudtam, hogy megérdemli, hogy kedves legyek vele, de nem voltam rá a képes.

- Ohh! Ha van kedved Magyarországik autózni akkor indulhatnánk is.- mondtam neki cinikusan, mire ő felém kapta a fejét.

- Te-te magyar vagy? - nézett rám úgy, mintha egy nemistudom, hogy mi lennék.

- Ezen most mi olyan meglepő? - néztem vissza rá.

- Ja semmi, csak furcsa, hogy folyékonyan beszélsz angolul.- nevetett fel. 

Megforgattam a szemeimet, mire Niall ismét felém fordult.

- Akkor a barátnőd hol lakik? Gondolom náluk vagy most. 

Na ez tényleg ciki volt. Fogalmam sem volt, hogy Amy melyik utcában lakik, sőt biztos voltam benne, hogy meg sem találnám. Félve Niallre néztem, aki láthatólag rájött, hogy halvány lila gőzöm sincs arról, hogy Amy hol lakhat.

- Akkor hozzám jössz.-mondta nekem, majd egy mellékutcán le is fordult.

A kijelentés hallatán azonnal görcsbe rándult a gyomrom. 

- Mivan?! Nem!-mondtam neki feldühödve. 

- Megoldható lenne, hogy csak egyetlen egy percre abbahagyd az üvöltözést?!- förmedt rám, ezúttal ő is magas hangnemben. 

- Amúgy is. Nem hiszem, hogy Miss. Ordibáló kisasszonynak lenne jobb ötlete.

Ha lenne düh mérce, akkor én abban a pillanatban biztos megütöttem volna a maximumot. 

Lehet, hogy kicsit ingerülten beszéltem vele, de minden okom meg volt rá. Hiszen ha nem rángat magával, akkor most nem lennék ilyen helyzetben. Bevallom kedves volt tőle, hogy nem hagyott őt "desszertként" a rajongóinak, de nem hiszem, hogy bármi bajom történt volna.

Visszaszóltam volna még Niallnek, de jobbnak láttam ha befogom a számat, ezért inkább kifelé bámulta az ablakon. Aztán hirtelen megérdekeztünk egy utcába ahol inkább paloták voltak, mintsem házak. Niall hirtelen lefékezett és bekanyarodott az egyik ház feljárójába.

- Megjöttünk.-mondta nekem, majd kiszállt a kocsiból.

Én köpnyi-nyelni nem tudtam a látványtól és megmozdulni sem tudtam.

- Tudod miattam maradhatsz is, de ha összefutsz a Londoni Kampos szörnyel, ami az utcán gyilkolászik, akkor tudd, hogy én szóltam. - mondta nekem Niall, majd megindult a ház bejárata felé.

Kemény lány voltam, de általában mindentől féltem. A sötétségtől, az árnyaktól, a horrorfilmektől, mindentől.

Szóval Niall mondatának hatására olyan gyorsan kezdtem el befelé szedni a lábamat, mint még soha.

Viszont amikor beléptem a házba ismét elállt a lélegzetem, de próbáltam nem foglalkozni az engem körülvevő csillogással.

Zavart a nagy csend ami a házban uralkodott. 

- Hé! Teljesen véletlenül a te túlbecsült, egekig marasztalt, tehetség nélküli, lányok kedvencei bandádban, nem öten vagyok?- kérdeztem Niallt amikor beléptem a konyhába. 

Éppen szendvicset csinált, de amikor meghallotta a nem éppen kedves szavaimat azonnal megállt a kés a kezében.

Azt hittem, hogy azonnal elküld melegebb éghajlatra, de nagy meglepetésemre nem így tett.

- Így még senki sem fogalmazott.De amúgy, igen. Öten vagyunk. De a srácok most nincsenek itthon, talán holnap érnek haza. Szóval választhatsz, hogy melyikőjük szobáját választod.-mondta nekem a lehető legnyugodtabb hangnemben.

- Inkább a kanapé.-mondtam neki meglehetősen bunkó hangnemben, ami még engem is bántott.

Niall cinikusan felnevetett, majd felém fordította szemét. Azonnal elvesztem a gyönyörű tengerkék szemekben és azt hittem, hogy lábaim azon nyomban felmondják a szolgálatot és összesek. De ami még ennél jobban is aggasztott, az a gyomromban csapkodó lepkehadsereg volt. 

- Van vendégszoba is, fent az emeleten. És, hogy véletlenül se kelljen egy levegőt szívnod velem, én a kanapén alszok.-mondta nekem szúrós tekintettel.

Legszívesebben bocsánatot kértem volna tőle és megmondani neki, hogy ne aludjon a kanapén, hiszen ez mégiscsak az ő háza. De nem tettem. Talán a makacsságomnak volt köszönhető. 

Azonnal megindultam felfelé a lépcsőn és minden egyes ajtón benyitottam. Szerencsére minden szobában volt valami, ami a gazdájára utalt. Fénykép, gitártok vagy hasonló kis-csecse-becsék, ezért gyorsan rájöttem, hogy melyik szoba is a vendégszoba. 

Hatalmas franciaágy, kanapé, külön fürdőszoba és egy nagy könyvespolc tele könyvekkel. Azonnal a fürdőszoba felé vettem az utamat. Vágytam egy jó meleg zuhanyra. A végtagjaim elgémberedtek, szinte átfagytak a kinti hidegben, és bent sem volt valami meleg. Így hát beálltam a zuhany alá és engedtem, hogy a forró víz szétáradjon az egész testemen.
Tíz perc múlva, feléledve léptem ki a fürdőből egy törülközővel a fejemen, egyet pedig körbetekertem a testemen.
Épp, hogy kiléptem az ajtón Niallel találtam szembe magam.
Éreztem, hogy azonnal elvörösödök és Niall arcán is hasonló jeleket láttam.
-Ööö bo-bocsi csak-csak hoztam neked egy felsőt, tudom, hogy a tiédet leöntöttem. - mondta nekem dadógva, miközben átnyújtott egy világoskék kapucnis felsőt.
Mosolyogva elvettem tőle, majd Niall távozott is a szobámból.
Azonnal belebújtam a felsőbe amit Nialltől kaptam, ami a combomig ért, és szerencsémre nem cipzáros volt.
Amiért meg piros pontot érdemlek az-az, hogy a farmernadrágom alá vettem egy vastag, hópehelymintás harisnyát a reggel, ezért nem kellett farmernadrágban vagy bugyiban aludnom.
Befészkeltem magam a meleg ágyba és a plafont kezdtem el bámulni. Annyi minden kavargott a fejembe, hogy már fejfájást okozott számomra.
A fejemre húztam a felsőm kapucniját, hogy elbújjak a külvilág elől, de amikor ezt megtettem Niall illata csapta meg az orromat.
Éreztem, hogy a pillangók újból felélednek a gyomromban és próbáltam küzdeni ellenük, de esélytelen volt.
- Mi lehet velem?! - kérdeztem saját magamtól, majd magamra húztam a takarót és az álmosság felülkerekedett rajtam.
Azonban az éjszaka közepén furcsa zajokra lettem figyelmes. Kaparászást hallottam az ablakom felől és a szívem azonnal százszor gyorsabban kezdett el verni a kelleténél.
Az egész testem remegett és azt hittem, hogy ott helyben szívrohamot fogok kapni.
A kaparászás egyre hangosabb lett és én egyre jobban kezdtem el hinni Niall szavait a Londoni Kampos Szörnyről.
Azon nyomban amikor eszembe jutott a szörny szó, fejvesztve kezdem el lefelé szaladni a lépcsőn egyenesen a nappaliba. Nagy szerencsémre Niall még nem aludt, pedig hajnali kettő volt.
Éppen a Tv-t nézte, amiben a négy másik srác ökörködött és nevetgélt. Láthatólag Niall is jól szórakozott rajtuk, mert mosolyogva bámulta a tévét, egészen addig, amíg észre nem vett engem.
Azonnal levette a szemét a négy srácról és felém fordult.
- Fanni. Valami baj van? - kérdezte tőlem, és nagyon meglepett, hogy őszinte aggódást hallottam a hangjában.
Most mégis mit mondjak neki? Azt, hogy berezeltem a "Londoni Kampos Szörnytől", amit valószínűleg ő talált ki? Niall azonban továbbra is engem pásztázott a tekintetével és nem jutott eszembe semmi épkézláb ötlet.
Nagyot nyeltem, majd félve Niallre néztem.
- Mennyi az esélye annak, hogy tényleg létezik a Londoni Kampos Szörny és éppen az én ablakomon akart bemászni, hogy megöljön engem? - hadartam el kissé hisztérikusan a mondatot.
Lelkiekben felkészültem arra, hogy Niall észvesztő nevetésben tör ki, de nem így lett. Hanem bátorítóan rám mosolygott, majd kissé összehúzta magát a meglehetősen nagy kanapén, amire már kényelmesen berendezkedett. Hatalmas párnák, takarók, és egy kis plüsspingvin.
- Csatlakozol? Legalább addig, amíg el nem megy az a szörny.-mosolygott rám.
Én azonnal elfogadtam az ajánlatát és pár perc múlva már ketten bámultuk a négy idiótát a Tv-ben.
- Amúgy tudod, hogy ki-ki a bandában? - kérdezte tőlem mosolyogva.
Ez a gyerek tényleg azt hiszi, hogy barlanglakó vagyok?! De belementem a játékba..
- Persze. Soroljam? - kérdeztem tőle.
Niall aprót biccentett, majd a Tv felé kaptuk a fejünket.
- Ő ott Liam- mondtam, amikor Harryre mutattam.
- Ő Zayn- mondtam neki, amikor Liamre mutattom.
- Ő ott Harry.- mondtam neki, amikor Louisra mutattam.
- És ő pedig Louis.-mondtam neki, amikor Zaynre mutattam.
Niall eléggé világvége fejet vágott a hallottak alapján, mire én nevetésben törtem ki.
- Ő Harry, Liam, Louis, Zayn és a kanapé legvégén pedig Liam ül.-mosolyogtam rá Niallre, amikor már sorban, helyesen mondtam el a fiúk nevét.
Láttam rajta, hogy megkönnyebűlt, majd hátradőlt a kanapén.
- Azt hittem, hogy tényleg nem tudod, hogy ki-ki.- nézett rám kék szemeivel.
- Niall. Nem vagyok barlanglakó.-mondtam neki aranyos mosoly kíséretében.
Erre Niall felnevetett, majd ismét a Tv felé nézett.
- Érdekel ez a négy idióta, vagy nézzünk filmet?-kérdezte tőlem a Tv felé biccentve.
- De te biztos meg szeretnéd őket nézni. Hiszen gondolom nem azért voltál fent hajnali kettőig, hogy lemaradj róluk.-mondtam neki.
Láttam Niallen, hogy igazat mondtam és azt is láttam rajta, hogy minden vágya az, hogy láthassa a barátai interjúját. Vártam a válaszra miszerint is végig kell még szenvednem ezt a másfél órát azzal, hogy ezt a négy barmot bámulom a Tv-ben, de nem azt a választ kaptam amire vártam.
- Majd visszanézem.- mondta Niall, miközben felém fordult és rám mosolygott.

-Nem nézek horrort!-mondtam Niallnak, már fél órai vitatkozás után. Nem hazudok. Tényleg fél órája azon veszekszünk, hogy mit nézzünk meg.
- De a Horrora Akadva nem is horror.-nevetett fel.
- Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy: Nem nézek olyan filmet amiben benne van a horror szó.-mondtam neki.
- De ez egy vígjáték Fanni. Egy VÍGJÁTÉK.- mosolygott rám, erősen hangsúlyozva a vígjáték szót.
- Nem érdekel. Akkor is benne van a Horror szó.
- Reménytelen eset vagy.-dőlt hátra, miközben én még mindig a DVD kupacban válogattam.
Aztán megakadt a szemem a Szerelmünk Lapjai című filmen.
- Ezt nézzük!-emeltem a magasba a DVD-t.
- Na nem! Nem nézek romantikus filmet!-nézett rám egy fura fintorral az arcán.
- De miért?-bigyesztettem le a számat.
- Azért amiért te nem nézel horrort- mosolygott rám diadal ittasan.
Azt hiszem, hogy ezt a játszmát elvesztettem.
- DE mi lenne ha mindkettőt megnéznénk? - nézett rám Niall.
- De én félek a horrortól...
- Fanni VÍGJÁTÉK! És amúgy is. Becsukhatod a szemedet.-mosolygott rám Niall.
Csak bámultam magam elé, mivel tudtam, hogyha belemegyek akkor pár álmatlan éjszaka fog rám várni, mivel a horrorfilmek visszatérő tényezők voltak az életemben.
- Cserében én is végigszenvedem a nyáladzós filmet.-dobta be az adú-ászt.
-Ez nem nyáladzós film, hanem a Szerelmünk Lapjai!-förmedtem rá.
- De oké. Benne vagyok.-mosolyogtam rá a velem szemben ülő szőke fiúra.

-Ez annyira szép volt- mondtam a könnyeimmel küszködve, amikor vége lett a Szerelmünk Lapjai című filmnek.
- Aha biztos..-motyogta Niall, majd berakta a "rettegett DVD-t", majd visszaült mellém a kanapéra.
- Ömm kissé elálmosodtam. Megyek lefekszem. Jóéjt Niall.-mondtam neki, amikor felpattantam a kanapéról.
- Na nem. Azt már nem. - kapta el a kezemet Niall s az érintése hatására kirázott a hideg.
- Maradsz. Megegyeztünk. - mosolygott rám, majd visszahúzott maga mellé.
Reszketve ültem le a kanapéra, majd magamra húztam a meleg takarót.
- Úristen én ezt nem bírom!-síkitottam el magam, majd a fejemre rántottam a takarót.
- Fanni. Még el sem kezdődött. - húzta le a fejemről Niall a takarót, majd egy nagy, kedves mosolyt intézett felém.
- Meg fogok halni...-szűrtem ki a fogaim között a pár szót.
Erre Niall egyből felnevetett, majd rám szegezte tekintetét.
- Dehogy fogsz.
Nem hazudok ha azt mondom, hogy ez első három percbe már beleőrültem. A film során ezerszer magamra húztam a takarót és néha olyan erősen csuktam össze a szemeimet, hogy amikor kinyitottam hegy nagyságú, fekete foltokat láttam mindenütt.
Niall egész jót szórakozott rajtam, amin nem lepődtem meg. A helyében én is ezt tettem volna.
Már a film végénél járhattunk, amikor számomra egy meglehetősen ijesztő, talán a legijesztőbb rész következett.
- Úristen Niall!-sikítottam hatalmasat, majd Niall mellkasába fúrtam a fejemet.
Fogalmam sincs, hogy-hogy volt bátorságom ennyire közel kerülni hozzá, de abban a percben jelenleg nem is érdekelt.
Beszippantottam bódító illatát és hirtelen megszűnt a félelmem. Arra vártam, hogy Niall felnevet, vagy arra, hogy lassan eltol magától, de nem így lett.
Ehelyett végigsimított hosszú, szinte derekamig érő hajamon.
- Nyugi nincs semmi baj. Én itt vagyok-suttogta nekem, majd átölelte vállam és közelebb húzott magához
Talán félreismertem őt..
Sőt, biztos vagyok benne, hogy totálisan félreismertem őt. Vagy lehet, hogy mostanra igazából már bele is szerettem?
- Vége van már?-kérdeztem Nialltől, még mindig a mellkasába temetve a fejemet.
- Aha.-nevetett fel, majd feljebb csúszott a kanapén, mire én elkaptam fejemet a mellkasáról.
- Huu túléltem!-kezdtem örömujjongásba.
- Gratulálok.-mondta nekem nagy mosollyal az arcán, majd elnyomott egy hatalmas ásítást.
 Gyorsan a falióra felé kaptam a fejemet. Hajnali hatot mutatott.
Huu...
- Jó éjt Niall. Köszi az estét.-mosolyogtam rá, majd elindultam a lépcső felé.
Talán Niall is jó éjszakát kívánt volna ha nem nyomja el azonnal az álom. De nem is bántott, hogy nem tette, hiszen azért volt fent egész este, hogy ne féljek. Na meg természetes azért ,hogy megnézze a többi srácot.
Éppen ledőlni akartam az ágyamra, amikor hangos rezgéssel megszólalt a farmerzsebemben lévő telefonom.
- Igen?- kérdeztem félálomban.
- Fogalmam sincs, hogy hol vagy, de felvetetted a telefont és valószínűleg jól vagy és nem esett semmi bajod. És nagyon remélem, hogy jó indokod van arra, hogy csak úgy eltűntél én pedig több mint 9órájára téged kereslek MINDENHOL!-üvöltött rám Amy a telefon másik végéről.
- És előbb nem jutott eszedbe felhívni? Amúgy nincs semmi bajom, de majd mindent részletesen elmesélek ha visszatalálok hozzátok. Megadnád a pontos címeteket?-kérdeztem Amytől.
- Kingston Street 10. De ha jó és biztonságos helyen vagy, akkor csak holnap reggel gyere haza. Anyuéknak azt kamuztam, hogy a keresztanyudnál leszel egy napot.-mondta nekem Amy a telefonban.
- Köszi Amy.
- Na puszi kislány.Akkor holnap.-mondta nekem, majd egy hatalmasat cuppantótt a telefonban.
Fáradtan dőltem végig az ágyon és azonnal el is aludtam.
Amikor reggel 10 órakor felkeltem egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Sőt, inkább szétcsattantam az energiától.
Magamra kaptam a koptatott farmeremet, a világoskék conversemet, majd lesiettem a lépcsőn.
Niall már a konyhában ette a szendvicsét és amikor beléptem meleg mosolyra húzta a száját.
- Jó reggelt- köszöntött kedvesen.
- Szia. Nem azt mondtad, hogy ma jönnek haza a többiek?-kérdeztem tőle, amikor helyet foglaltam vele szemben egy hatalmas szendviccsel a kezemben.
- Lekésték a gépüket. Szerintem estére érnek haza.-mondta nevetve, de hallottam a hangjában a szomorúságot.
- Te miért nem mentél velük?
- Kórházba került a nagyim. Nála voltam Skóciában. Nem akartam itt hagyni.-mosolygott rám.
Én erre nem tudtam mit mondani, csak viszonoztam a mosolyát,majd nekiláttam a reggelimnek.
Pár perc múlva már teli hassal dőltem hátra a székben.
- Na és veled mi a helyzet? Tudod már a lakcímet?-kérdezte tőlem Niall.
- Holnapig nem mehetek haza. Elvileg a "keresztanyukámmal" lógok.-nevettem fel.
- Akkor ma a "keresztanyukád" körbevezet Londonban.
- Gyere-nyújtotta felém a kezét Niall.
Nem ellenkeztem hiszen, eddig csak a téli vásáron voltam és ott is csak pár percet. A Niallel való városnézés pedig izgalmasabbnak tűnt, mint az Amyvel való boklászás.
És nem is tévedtem. A Niallel töltött idő minden egyes percét élveztem. Lehet, hogy néha elég hülyén néztek ránk, mivel folyamatosan egymást lökdöstük az utcán és önfeledten nevettünk, vagy éppen versenyeztünk, hogy ki ér előbb oda a hot-dog árushoz.
Azt hiszem Niall mindent megmutatott nekem ami érdekelt Londonban.
Éppen a Hyde Park tavánál ültünk, amikor Niall felé emeltem a tekintetemet. Ő azonnal felém emelte gyönyörű kék szemeit és kérdőn nézett rám.
- Nem hiányzik a régi életed?-kérdeztem tőle, mert tényleg érdekelt a válasza.
Niall erre nagyot sóhajtott, majd a tó fodrozodó vízére emelte a tekintetét.
- Néha hiányzik. Van amikor arra vágyok a legjobban, hogy újra a régi életemet élhessem. De aztán rájövök, hogy csoda ami velem történt és ezért hálásnak kellene lennem. És igazából élvezem az életem minden egyes percét. - mosolygott magában, miközben még mindig a vizet kémlelte.
Elmosolyodtam a szavai hallatán, de a kisördög most is ott bújkált bennem, ezért muszáj volt elrontanom az amúgy gyönyörű pillanatot.
Belenyúltam a tó, jeges, hideg vízébe, majd Niall arcára frücsköltem.
- Héé! Ez hideg!-ugrott fel azonnal, majd szúrós szemekkel rám nézett.
Szegény. Talán sose nevettem még ennyire ki senkit, de nem tudtam magamban tartani.
- Ezt visszakapod!.-kiáltott rám, majd hatalmas vízi csatába kezdtünk a park közebén.
Lehet, hogy nem volt éppen a legjobb ötlet ilyenkor tél közepén, de jól szórakoztam.
- Gyere. Üljünk be egy kávézóba mielőtt mindketten megfáznánk.-nyújtotta felém a kezét Niall, majd utnak indultunk.

-Bejövünk a hidegről, hogy felmelegítsük magunkat és azért, hogy ne fázzunk meg, erre te fagyit kérsz. Persze. Végülis tök logikus.-nézett rám Niall furcsa vigyorral a képén.
- Héé! Imádom a fagyit.-mondtam neki mosolyogva, amikor már a második gombócot kanalaztam a poharamból.
- Megkóstolod?-nyújtottam felé a kanalamat, de ő megrázta a fejét.
- Annyira nem szeretem a fagyit.-mosolygott rám.
- Ohh mennyi dolog van még amit nem tudok rólad..-sóhajtottam nagyot, majd Niallre néztem.
Ő csak bámultam rám, majd lekönyökölt az asztalra s előrehajolt annyira, hogy kellemetlen közelségben legyünk.
- Mondjak egy titkot?-nézett a szemebe.
- Na kivele.-mosolyogtam rá.
Ő csak mosolyra húzta a száját és szemével végigpásztázta az arcomat.
- Tudod, alapjában véve, klassz kis csaj vagy.-mosolygott rám.
E szavak hallatán azt, hittem, hogy azon nyomban lenyelem a kanalat. Féltem, hogy az arcomon is túlságosan meglátszik, hogy zavarba hozott, de mindezek ellenére még mindig Niall szemébe néztem.
- Te pedig mégsem vagy olyan, idegesítő, önző, felfuvalkodott hólyag, mint gondoltam.-mosolyogtam rá, kissé cinikusan, de láthatólag Niallnek jólesett amit mondtam.
Vágyat éreztem az iránt, hogy megcsókoljam, hiszen annyira közel voltunk egymáshoz, de valamiért mégis annyira távol.
- Na gyere, menjünk haza-mosolygott rám, majd elhagytuk a kávézót.

Alig fél óra múlva, már Niall háza előtt álltunk és nagy meglepetésünkre már 4kocsi parkolt a ház udvarában.
- Úgy látszik megjöttek a srácok.-mondta Niall, de nem láttam azt a nagy örömöt a szemében.
Éppen ki akartam szállni a kocsiból, amikor Niall visszarántott a karomat én pedig kérdőn rá néztem.
- Figyelj Fanni.. tudod, ha most bemegyünk akkor utána alig tudunk beszélni, ezért inkább most mondom el.-kezdett bele és láttam arcán, hogy eléggé zavarodott.
- Szóval én nagyon megkedveltelek és jól éreztem magam veled. Még soha senkivel nem éreztem magam ennyire jól. És azt hiszem, hogy én....
- NIALL!!!-kiáltotta egyszerre négy hang a bejárati ajtó felől. Niall szomorúan nézett rám, majd mosolyt erőltetve az arcára kiszállt a kocsiból.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy én nem szomorodtam el. Niall minden egyes szavától kirázott a hideg és én is el akartam neki mondani mindazt ami két nap leforgása alatt felgyülemlett bennem. De képtelen voltam rá.
- Hát ő meg ki?-mosolygott rám Louis, amikor én is odabaktattam a társaságukba.
- Ő itt Fanni. Majdnem megölték a rajongóim, szóval ide hoztam-dadogott össze-vissza, szegény Niall, a többi fiú pedig zavartan néztek hol-rám, hol a szőke barátjukra.
- Hogy mit csináltak?-kérdezte Harry hitetlenkedve.
Amikor beértünk a házba természetesen mindent elmeséltünk a négy fiúnak akik jókat nevettek. Közben meg is ismertem őket és be kell vallanom, hogy nagyon közvetlenek voltak velem aztán gyorsan el is repült az idő, én pedig elálmosodtam.
- Fiúk ha nem gond én most lefekszem. Kicsit lefárasztott a mai nap.-néztem rájuk.
- Menj csak.-mosolyogtak rám mind az öten én pedig megindultam felfelé a lépcsőn.
Azonban fél órai forgolódás után, rájöttem, hogy valószínűleg nem fogok tudni elaludni. Így hát magamra kaptam a ruháimat és a cipőmet, majd megindultam lefelé a fiúkhoz.

Most indítsd el ezt a zenét és úgy olvasd végig az elkövetkező részt: http://www.youtube.com/watch?v=PpVp6zmBQJo

Azonban a lépcső felénél járva meghallottam Niall hangját.
- Nyugi. Nem volt köztünk semmi. Csak segítettem neki. Ennyi az egész.
-Biztos, hogy nem érzel iránta semmit?.-kérdezte Harry.
- Nem. Amúgy sem hozzám való.-hallottam Niall hangját és e-szavak villámcsapásként értek.
Éreztem, hogy darabokra törik a szívem.Akkor csak megjátszotta, hogy kedvel engem?! Csak játszott velem?! Elhitette velem, hogy bír engem?! Miért csinálta ezt velem?!
Éreztem, hogy könnycseppek gyűlnek a szemembe és távoznak is onnan.
Gyors léptekkel megindultam a bejárati ajtó felé és olyan gyorsan tártam ki magam előtt, amilyen gyorsan csak lehetett és akkora lendülettel vágtam be magam mögött az ajtót, hogy az egész ház beleremegett.
Mondhatnám azt, hogy a düh miatt tettem. De nem az miatt történt. Hanem attól a fájdalomtól amit legbelül éreztem. Legszívesebben kitéptem volna a szívemet a helyéről és elhajítottam volna a francban az érzéseimmel együtt!
 Gyors léptekkel, szinte futva indultam neki London elhagyatott utcáinak. A szél hidegen fújt, és úgy éreztem, hogy bármelyik percben meg tudnék fagyni. Azonban nem érdekelt a hideg. Csak fájdalmat éreztem.
Én szerettem őt! Én tényleg szerettem őt! De ő csak kihasznált. Sosem érzett irántam semmit....
A könnyeim patakkánt folytak végig az arcomon és kétségbeesetten futottam végig London utcáin. Sötét volt. Hullni kezdett a hó és én a könnyeimtől, amúgy sem láttam semmit. Csak mentem. Magam sem tudom, hogy hová, csak el innen. El innen. El ettől a mérhetetlen nagy fájdalom elől. De aztán hirtelen kaparászást hallottam a hátam mögül. Összerezzentem. Nem mertem hátranézni és a félelem úgy uralkodott el rajtam, mint még soha az előtt. Azonnal futni kezdnem a hóesésben és nem szinte alig láttam valamit. Néhol csak az utcai lámpa fényét, semmi mást. Aztán hirtelen már nem hallottam a félelmetes hangot. Megálltam. A tüdőm majd kiszakadt a helyéről és éreztem, hogy lábaim lassan felmondják a szolgálatot  Könnyeim még mindig patakként csordogáltak végig az arcomon és a fájdalom amit éreztem néha-néha belém nyílalt.  De hirtelen fékcsikorgást hallottam magam előtt, és egy hangot amely a nevemet kiálltja. Gyorsan felkaptam a fejem és láttam, ahogyan egy kocsi fényszórója egyre közeledni kezdett felém. Nem bírtam megmozdulni..a lábam nem engedelmeskedtek nekem. Kétségbeesetten bámultam magam elé, amikor hirtelen valaki elrántott az út közepéről és nagy csattanással terültünk végig mindketten a földön.
Remegtem. A könnyeim pedig folyamatosan, abbahagyhatatlanul folytak ki a szememből. Aztán hirtelen valaki az ölébe húzott és erősen magához húzott. Mélyen magamba szívtam az illatát. Hirtelen nem jött ki több könny a szememből, a szívem pedig vadul kalapálni kezdett.
- Soha többé ne tedd ezt velem! Érted?! Soha többé-mondta Niall, miközben egyre jobban szorított magához.
Én csak bólogattam, miközben újra előtörtek belőlem a könnyek.
- Miért ne Niall?! Amúgy sem jelentek számodra semmit! Hallottam, hogy mit mondtál Harrynak!-pattantam fel, kiszabadítva magam ölelő karjaiból.
Niall fátyolos tekintettel nézett rám, majd ő is felállt a hideg, hófedte földről.
- Azért ,ne, mert szeretlek! - üvöltött rám torkaszakadtából, mire nekem újra feléledtek a lepkék a gyomromban.
- És nem akarlak elveszíteni.-lépett közelebb hozzám Niall és derekam köre fonta karjait.
Csak néztem a tengerkék szempárba, majd Niall közelebb húzott magához és megcsókolt.
Éreztem, hogy a pillangók felröppenek a gyomromban és szívem 100x gyorsabban ver.
És abban a percben megszűnt a fájdalom. Csak én voltam és ő. Mi ketten. Együtt. A hóesésben.




Remélem, hogy tetszett!:)
És a többi olvasomnak meg üzenem, hogyha nektek is tetszett ez a rész nyugodtan kommenteljetek!:))
És persze nem felejtettem el Hopeot és Harryt, szóval ma új rész!
Addig is XoXo:*

15.NEM FOGOM ŐT ELENGEDNI.

*Hope szemszöge*

Óvatosan oldalra pillantottam és mosolyogva néztem, ahogy Harry szuszogva, egyenletesen veszi a levegőt, miközben mellkasa fel-le mozog.Göndör fürtjei szemébe lógtak, arca kicsit kipirosodott, de így is szívdöglesztően nézett ki.

Nyomtam egy gyenge puszit az arcára, hogy nehogy felébresszem, majd kimásztam az agyból és végigosontam a házon, egészen a konyháig.

Szükségem volt valami erősre. Kissé még mindig fájt a fejem és a torkom is kapart, de nem éreztem magam annyira rosszul mint tegnap. Már könnyen tudtam levegőhöz jutni és nem kezdtem percenként fájdalmas köhögésben, amely majdnem kiszakította a mellkasomat.

Furcsállottam, hogy a házban kínzó csend uralkodok, bár egyedül Niall van itthon és én meg Harry. Szóval igazából fogalmam sincs, hogy miért csodálkozok rajta, hogy csönd van. 

Feltettem a kávémat főni, majd kipillantottam az ablakon. Még mindig sötét uralkodott az egész tájon, és még talán pár óráig nem is kel fel a nap. Az egész verandát hó és néhol jég borított, aminek köszönhetően kirázott a hideg. Nem, itt bent nem volt hideg, de ahogy végignéztem magamon, akaratlanul is belegondoltam, hogy mi lenne ha így mennék ki.

Nagyon rövid sort, Harry egyik pulcsija, amely eltakarja a sortom és olyan mintha csak egy pulcsi lenne rajtam, ami nem is éppen a legvastagabb. Aztán hirtelen alig halható fűttyögésbe  kezdett a kávéfőző, mire gyorsan előkaptam egy bögrét és odaléptem a tűzhely mellé, hogy tudjak önteni magamnak egy kis kávét.

De hirtelen két kar a derekam köre fonódott, aminek hatására majdnem kiejtettem a bögrét a kezemből.

- Megijesztettél.-mondtam kissé remegő hangon.

Harry nem mondott semmi, de éreztem, hogy mosolyog rajtam, majd belepuszilt a nyakamba, aminek hatására kirázott a hideg.

- Gyere vissza az ágyba - suttogta nekem, mély rekedtes hangján, ami meglehetősen csábítóan hangzott.

Nem válaszoltam Harrynek, de ő tovább puszilta a nyakamat és én úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok a karjaiba. Lélegzetvétele csiklandozta a nyakamat, én pedig egyre jobban mosolyogtam.

Nem hiszem el, hogy így le tud venni a lábamról.

Gyorsan megfordultam a szorításában, és így vele szembe kerültem. 

Kissé fáradt, fátyolos smaragdzöld szemeivel rám mosolygott és láttam bennük azt a mérhetetlen nagy vágyat.

-Ilyet nem játszunk Styles-mondtam neki suttogva, közel kerülve az ajkaihoz amennyire csak lehet, de nem csókoltam meg. Eszem ágában sem volt. Élveztem, hogy kicsit kínozhatom Harryt, aki láthatólag nem szórakozott olyan jól ezen, mint én.

- Megőrjítesz - nézte folyamatosan ajkaimat, mire én kissé felnevettem. 

- De kérlek gyere vissza. Kérlek. Hope..-kérlelt engem édes hangon, miközben kézfejét rákulcsolta az enyémre, és próbált magával húzni. 

Mosolyogva néztem rá, de ellenálltam neki, amiért piros pontot érdemlek! 

- Ha nem, hát nem. Nekem itt is jó-mondta nekem egy nagy kacér mosoly kíséretében, majd ajkaimnak esett, és nagy lendülettel felültette a konyhapultra, mire én átkulcsoltam lábaimat a derekán.

Harry mohon csókolt tovább, és egyre erősebben ölelte állt derekamat.

Élveztem. Mindent élveztem amit vele élhetek át, vagy amihez csak köze van. De aztán hirtelen valami eszembe jutott és nehezen, de elhúzódtam Harrytől.

Ő csak furcsán nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte tőlem aggódó tekintettel.

- Ha nem akarod megértem, hiszen biztos még mindig rosszul érzed magad - dadogta össze-vissza, miközben elengedte derekamat.

Kissé felnevettem, majd magamhoz húztam és újra megcsókoltam. 

- Csak tudod... Niall itthon van - mutattam az egyik szobaajtó felé, a földszinten. 

Harrynek persze azonnal leesett a dolog és a fejére csapott. 

- Gyere- húzott le a konyhapultról, majd elkezdett húzni a szobánk felé. 

Amikor beértünk Harry azonnal becsukta maga mögött az ajtót és kissé erősen neki nyomott, aminek hatására kissé felszisszentem. De nem érdekelt. Csak Harry érdekelt és az a vágy amit legbelül éreztem. Szorosan magamhoz húztam Harryt, aki a nyakamat csókolgatta. Aztán hirtelen mellém nyúlt és nagy kattanással elfordította a zárban a kulcsot. 

- Most komolyan bezártad az ajtót?- hüledeztem, de ő válasz helyett egy forró, tüzes csókkal betapasztotta a számat. 

Értettem a célzást és nem is kérdeztem csak követtem Harryt, miközben a nagy franciaágy felé kezdett el húzni. Óvatosan lefektette rá, majd amilyen könnyedén csak tudott, teljes testsúlyával rám helyezkedett, és könnyedén,érzelmesen kezdte el csókolni ajkaimat. Kezem végigcsúszott, izmos felsőtestén, majd megfogtam a pólója alját és lassan lehúztam róla, ezzel megszakítva csókunkat. 

Két kezem megállapodott mellkasán, és lassan végigcsúsztattam a hasáig, miközben Harry érdeklődve pásztázott engem a szemeivel.

Vajon miért néz így rám? Mit csináltam rosszul? Valami van rajtam? Hogy nézhetek ki? 

Cikáztak a fejemben a gondolatok és reméltem, hogy semmi különösebb gond lenne a kinézetemmel. 

- Mi az?-kérdeztem Harrytől, aki arra csak elmosolyodott. 

- Gyönyörű vagy - nézett rám, továbbra is azzal a furcsa tekintetével, mire én nagyot sóhajtottam. Erre ő összeráncolta a szemöldökét és felnevetett. 

- Megijedtél, hogy valami baj van?- nézett a szemembe, mire én égővörös fejel egy aprót bólintottam.

Mosolyogva nézett le, rám smaragdzöld szemeivel, miközben én még mindig meztelen hasán pihentettem a kezeimet. 

Aztán Harry ráérőse, de mégis szenvedélyesen megcsókolt. A csók hatására pillangók ezrei szálltak fel a gyomromba, és az ágy elkezdett velem együtt forogni. Nem mertem kinyitni a szememet. Féltem, hogy ez ismét csak egy álom, én pedig nem akarok felébredni.Soha. Ennek az álomnak örökké kell tartania. Harry és én. Én és Harry. 

Aztán hirtelen, Harry kezei végigcsúsztak a pólóm alatt, aminek hatására kissé kirázott a hideg, de egyben elöntött a forróság. Lassan lehúzta rólam a már feleslegesnek számító ruhadarabot és kezét a hasamra fektette. 

Kinyitottam a szememet és Harry szemeivel találtam szemben magam, amik mindig megbabonáztak. Apró mosoly húzódott az szája szélére és simogatni kezdte a hasamat, majd a hátamat, és erősen magához húzott.

Ajkaink csatát vívtak egymással, és én egyre jobban vágyódtam utána. 

Éppen próbáltam lehúzni Harryről a nadrágját, amikor egy hangos kiáltásra lettünk figyelmesek. 

-Megjöttünk!-kiabált egy örömteli hang, mire én csalódottan húzódtam el Harrytől, aki ezt jelen helyzetben nem ellenezte, de nem is örült neki.

Nagy sóhajtással felkeltem az ágyról és gyorsan magamra kaptam egy rózsaszín termo pulcsit, amit pár másodperc töredéke alatt halásztam ki a szekrényből, és Harryhez is hozzávágtam egy sötétkék felsőt.

Csalódott tekintettel elkapta azt, aztán nagy sóhaj kíséretében rácsapódott az ágyra és felrángatta magára a felsőt. 

Ügyet sem vetve Harryre lesétáltam a nappaliba és Lea azonnal letámadt egy nagy öleléssel. 

- Sziasztok - mosolyogtam rájuk, majd odamentem Zaynhez is, hogy üdvözöljem.

- Na milyen  volt a buli?-kérdeztem tőlük, és tudtam, hogy ez a kérdés egyenlő egy halálos ítélettel, mivel barátnőm imád mesélni, ezért tudtam, hogy  egyhamar nem szabadulok el a kanapéról.

És lám-lám igazam lett.

 Lea már vagy fél órája ecsetelte a történteket, mi pedig Zaynel néha-néha összenéztünk és egyetlen-egy nézéssel megbeszéltük, hogy drága barátnőnk nem normális. 

Aztán hirtelen lépteket hallottam meg lefelé jönni a lépcsőn és arra kaptam a fejemet. Harry igyekezett lefelé, majd amikor meglátott mosolyra húzódott a szája.

Én természetesen visszamosolyogtam rá és alig bírtam betelni a látvánnyal. 

- Sziasztok. Mesedélután?-nézett rá a meglehetősen kicsi társaságunkra, majd felém nyújtotta a kezét és felhúzott, bár fogalmam sincs, hogy miért.

Aztán Harry leült oda,ahol eddig én ültem és egyetlen mozdulattal az ölébe húzott és átkulcsolta kezeit, derekamon, majd belepuszilt a hajamban.

Lea továbbra is mesélt, de láttam rajta, hogy elmosolyodik a jelenetünk láttán. Óvatosan visszamosolyogtam rá, majd Zayn felé néztem, akinek szintén mosoly ragyogott az arcán. 

Az-az érzés ami akkor töltött el tényleg leírhatatlan volt. Jó volt látni, hogy most nem csak én vagyok boldog, hanem körülöttem mindenki, és mindenki örül annak, hogy a másik is boldog. 

Harry hirtelen a vállamra hajtotta fejét, és én csak magamban mosolyogtam meg ezt a dolgot.

- Szeretlek- suttogta a fülemben, mire engem kirázott a hideg. 

Én is szerettem őt. És minden egyes másodpercet vele akartam tölteni, de tudtam, hogyha így is lenne az sem tartana sokáig. Végülis alig van vissza 1hónap és utazunk vissza Párizsba, mindent itt hagyva a hátunk mögött, úgy mintha semmi sem történt volna.

Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban és alig tudtam nyelni. A tudat, hogy itt kell majd hagynom Harryt és az összes fiút, összeszorította a szívemet. Szerettem volna az gondolni, hogy Harryvel együtt maradhatunk életünk végig, vagy legalább is addig, amíg boldogok leszünk, tudtam, hogy nem így lesz. Én nem utazgathatok, majd tovább Harryvel, nem járhatok el vele a turnékra, nem költözhetek hozzá, hiszen mégiscsak egy 17 éves iskolás lány vagyok, akit várnak otthon a szülei, és vigyázni kell a testvéreire. 

Harry pedig nem tarthat velem Párizsba. Hogyan is tehetné? Turnéznia kell, interjúkra járni, ide-oda utazgatni, a rajongóival törődnie. Bármilyen nehéz is beismerni tudtam, hogy nem is annyira soká Harryvel külön válnak az útjaink. Nem, szó sincs arról, hogy nem szeretem őt, vagy, hogy ő nem szeret engem. Abban biztos voltam, hogy mindketten mindennél jobban szeretjük a másikat. 

Csak egy kapcsolat nem bír ki egy ilyen hatalmas távolságot...

Igen, igen. Tudom, hogy a 21.század. Sms, telefon, Skype stb. De ez nem megoldás, és ha az is lenne, akkor is a legrosszabb megoldás lenne.

Fojtogatni kezdett ez a maró érzés és éreztem, hogy könnycseppek távoznak a szememből.  

Egyre több és több távozott a szememből és éreztem magamon barátaim aggódó tekintetét. És nem bírtam. 

Nagy nehezen kiszabadítottam magam Harry karjai közül és felrohantam a szobámba mielőtt teljesen kitört belőlem a zokogás. Bevágtam magam mögött az ajtót és végigcsúsztam a kissé hideg, falán és a még hidegebb padlón kötöttem ki. 

A könnyek még mindig megállíthatatlanul folytak végig az arcomon, amikor valaki leült mellém az ölébe húzott. 

Vállába temettem az arcomat és beszívtam bódító illatát. A szívem azonnal gyorsabb ütemet vett fel, és nyaka köré fontam a karjaimat.

- Hope. Mi a baj?-tolt el kicsit magától, majd ujjával letörölt egy könnycseppet az arcomról. 

Belenéztem a smaragdzöld szempárba és nem tudtam, hogy elmerjem-e neki mondani..

Aztán erőt gyűjtöttem magamnak és mélyen a szemébe néztem.

- Mi lesz velünk ha én visszamegyek Párizsba?-kérdeztem tőle, még mindig sírva, elcsukló hangon.

Láttam ahogy Harryt szíven üti a kérdés és szemei mérhetetlen nagy fájdalmat tükröztek. Nagyot sóhajtott, majd erősen magához húzott, és néhány könnycsepp távozott szemeiből  

*Harry szemszöge*

Hope kérdése hideg víz ként ért, és szinte levegőt is elfejeltettem venni.

Az utóbbi pár napban nem is gondolkoztam azon, hogy mi lesz HA.

Minden figyelmemet Hopera szenteltem és arra, hogy zökkenőmentesen menjenek a dolgok és véletlenül se veszítsem el újra.

Pedig közelebb volt az egész mint hittem. És ez ellen az elvesztés ellen képtelen vagyok harcolni. Úgyis muszáj lesz , hogy elengedjem...

A FRANCBA IS!DEHOGY MUSZÁJ! ÉS NEM IS FOGOM ŐT ELENGEDNI!

Szeretem őt.. és ezt a szerelmet, amit iránta érzek nem tudja, szétszakítani SEMMI! Ismétlem SEMMI! 

Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne veszítsem el.Nem engedhetem, hogy bármi szétszakítson minket. Mert nem fog, senkinek és semminek sem engedem meg. 

Mindent megteszek amit csak tudok. Harcolni fogok érted. Megoldom...

Ha nem is olyan egyszerűen, de meg fogom oldani.

Mert szeretem őt. Az életemnél is jobban.

Könnycseppek folytak végig az arcomon és erősen magamhoz húztam azt a lányt, akit soha,de soha nem fogok elengedni.